Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
ODÜSSZEIA
 
RÓMEÓ ÉS JÚLIA
 
HAMLET
 
CSONGOR ÉS TÜNDE

Történet:

 

Első felvonás:

A helyszín egy földi kert, közepében almafa. Mirígy a fához van kötözve. Csongor érkezik, meglátja a boszorkányt, s kérdi, miért jutott ilyen sorsra. Mirígy válaszából kiderül, hogy neki az almafára kéne vigyáznia, ugyanis az éj közeledtével a csodálatos növény termést hoz, ámde gyümölcse nem lehet az övé, mert bűvös, álmot hozó szellő szenderíti el mindig, s ezalatt egy tündérleány szüreteli le az almát. Ezt hallva Csongor eloldozza, s maga telepszik a fa alá, hogy találkozhasson a földöntúli lánnyal. Tünde érkezik földi származású szolgájával, Ilmával. Megtudjuk, a fát ő ültette, hogy szerelmét, az általa még nem látott Csongort egyszer hozzá vezesse. Mindez ma megvalósul, Csongor és Tünde boldogan borulnak egymás karjaiba. Örömüknek Mirígy vet véget, aki titokban levág egy fürtöt Tünde hajából, hogy azzal saját lányát ruházza fel, s így csábítsa el a tündértől Csongort. Időközben Tündének távoznia kell, de indulásuk előtt Ilma még elárulja Csongornak, hogyan juthat Tündérhonba. Változik a szín. Egy útkereszteződésben találkozik a három ördögfi: Kurrah, Berreh és Duzzog. Utóbbi egy rókát üldöz, mely után mindhárman elrohannak. Eztán Tünde és Ilma érkezik, s nyomot hagynak Csongornak, hogy követhesse őket, majd továbbhaladnak. Távozásuk után Mirígy tűnik fel, aki égtelenül szidja, majd megátkozza a manókat, mivel megették a rókát, aki tulajdonképpen a lánya volt, csak éppen azzá varázsolta. Ezt követően az ördögfiak marakodni kezdenek az apjuk által rájuk hagyott örökségen.

 

Második felvonás:

Csongor is eljut az útkereszteződéshez, s meg próbálja érdeklődni, hogy melyik út vezet Tündérhonba. A három vándor azonban nem tud vagy nem akar segíteni: a megvető Kalmárt csak a pénz, a gőgös Fejedelmet pedig csak a hatalom érdekli, az elmélyült Tudós pedig nem hisz benne. Balga (vagy becsületes nevén Árki) érkezik. Ő a néhai Böske, most Ilma hitvese, s elveszett asszonyát kívánja felkutatni. Mivel céljaik megegyeznek, Csongor szolgálatába áll. Megtalálják, a lányok lábnyomát, s már folytatnák utukat, mikor meghallják, hogy az ördögfiak közelednek, akik még mindig veszekednek. az örökség nem csekély: láthatatlanná tevő palást és az ostor csapására akárhova elvivő bocskor. Csongor felvállalja a bíró szerepét, s úgy dönt, legyen azé mindhárom tárgy, aki a leggyorsabban ér le a szemközti dombokról. Amíg azonban a manók versenyt futnak, őmaga ellopja kincseiket, s eltűnik. Balga egyedül marad az időközben feltűnő ördögfiakkal. Azok dühükben megfenyegetik, mire ő megígéri, hogy gazdája után vezeti őket, ha ráülhet szekerére, s ló híján majd a manók húzzák azt.

 

Harmadik felvonás:

Az ördögfiak megérkeznek Balgával a Hajnal birodalmába. Amíg megpihennek, a hű szolga megfordítja a szekeret, s egy követ helyez annak tetejébe megtévesztendő a manókat. Mikor azok tovább-ballagnak, előlép rejtekéből, s találkozik gazdájával. Nem sokkal ezután közeleg Tünde és Ilma. A férfiak szólongatják őket, megpróbálják elállni az utat, de minden hiába, a lányok nem válaszolnak. Szegény Csongor mindezt csalódottan veszi tudomásul, ő még nem tudja, hogy a Hajnal birodalmában a szerelmesek csak délben válthatnak szót, s erre is mindössze egy órájuk van. Az ördögfiak ez idő alatt észrevették az turpisságot, Berreh és Duzzog dühükben elszaladnak. Időközben a kő visszaváltozik Miríggyé. A boszorkány busás jutalom fejében megkéri Kurrahot, hogy dolgozzon neki, öltözzön be Balgának, s adjon át bizonyos porokat Csongornak. Az üzlet szentesítése után felkeresi Ledért. Lánya helyett ugyanis őt szemelte ki, hogy elcsábítsa Csongort. E célból át is adja neki a Tündétől csent arany fürtöt.

 

Negyedik felvonás:

A Mirígytől kapott utasításokat követve Kurrah, mint utas, felkeresi Balgát, s derekához köti szamarát. Balga felül az állatra, s Dimitri boltjához lovagol némi ételt kérni, amikor azonban meglátja, hogy nincs pénze, a rác elküldi. Időközben visszaérkezik Kurrah, s Balgástól az istállóba vezeti szamarát, ahol megkötözi a szolgát, s elorozza annak ruháját. Visszatérve Balgának adja ki magát, s beadja Csongornak az álomhozó port. Tünde és Csongor délben a kertben találkoznának, azonban Csongor nem bír ébren maradni, lepihen, s kéri Balgát (azaz Kurrahot), hogy ébressze fel, ha szerelme jön. Viszont még ha akarna, se tudna Kurrah így cselekedni már, s Tünde kénytelen dolgavégezetlenül távozni Ilmával. Balga közben kiszabadult, s gazdája keresésére indul, mégis a Mirígy által Csongornak szánt Ledérrel találkozik. A lánynak természetesen nem nyeri meg tetszését a szolga, kikosarazza, és távozik. Csongor érkezik, és már épp' számonkérné Balgától tetteit, mikor rájön a cselszövésre. Mirígy nem csügged, folytatja gonosz működését. Előbb Tündét és Ilmát, majd Csongort és Balgát is egy barlanghoz csalja, ahol eredetileg egy jós lakik. Ő azonban elűzi helyéből a bölcset, s helyette veszedelmet jövendöl mindannyiuknak.

 

Ötödik felvonás:

Tündéék az Éj birodalmába utaznak. A tündérleány kéri a nagyhatalmú úrnőt, hogy vegye el örökéletét, mert ő inkább vállalja a földi létet, ha csak így lehet Csongoré. Eközben a szeretett férfi újból az útkereszteződéshez ér, s ott újból találkozik a három vándorral. A Kalmárt szegényen, a Fejedelmet legyőzötten, a Tudóst pedig zavarodottan látja viszont. A régi kertben a nemtők vidám táncát a gonosz Mirígy zavarja meg, aki a csodálatos almafa titkát felkeresni jött. Az ördögfiak, látva mit művel a boszorkány, megkötözik minden baj okozóját, s abban reménykednek, hogy tettükért majd Tünde megjutalmazza őket. A túlvilági származású lány így is tesz, s megkéri őket, mindenkit, aki a fa árnyékában megpihen, kötözzenek meg, s tartsák itt. Számításai helyesnek bizonyulnak, ugyanis az első ilyen Csongor, aki végül örömmel veszi tudomásul, hogy - ha ily' módon is, de - újból fellelte szerelmét. Ilma és Balga is egymásra találnak, a kert végében található dombon pedig hirtelen egy palota emelkedik, s ezután itt élnek boldogan mind a négyen.

 
Idő
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
 
 
 
 
ANTIGONÉ
 
OIDIPUSZ KIRÁLY
 
SZIGETI VESZEDELEM
 
Látogatottság
Indulás: 2005-06-10
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre